Az Igmándi keserűvíz tündöklése és eltűnése

Dr. Dobos Irma

A felfedezések időszaka, a XIX. század a Kárpát-medencében mind a felszíni, mind a felszín alatti hidrogeológiai kutatás és felfedezés kiváló eredményeit hozta felszínre és a mindennapok értékeit növelte. Ezek közé tartoztak a keserűvizek is, amelyek  feltárása 1853-ban indult meg a dél-budai területen, majd folytatódott 1863-ban ugyancsak itt és ezzel azonos időben a Komárom közeli területen.  Közülük ma már csak a Hunyadi János és a Ferenc József dél-budai keserűvizet termelik és forgalmazzák, míg a többi, így a kitűnő  magnézium-szulfátos Igmándi is jóval korábban, különböző okok miatt felszámolódott.

Az Igmándi keserűvizet több szerző szerint  már a rómaiak is ismerték és már a II. században a Pannóniában állomásozó római légiók katonái is használták. Úgy tudjuk, hogy a kisigmándi temetőben  találták meg a Szőnyből (Brigetióból) származő  oltárkövet, de az 1840-es években már Sárközy József kömlődi birtokos területén volt, egy  legutóbbi közlemény szerint pedig  a környei paplakban  őrzik. Rómer Flóris és még több régész is  azt bizonyította, hogy  a kisigmándiak a 19. században a római kori domborműveket Brigetióból  hozták a községbe az építkezésekhez, temetőbe a sírokhoz. Így kerülhetett a szent Nymphák tiszteletére  Lucius Attius Macro, az I. Augustus segédlégió parancsnoka  130 táján felállított fogadalmi oltárköve is. E szerint  tehát nem bizonyított, hogy a rómaiak is ismerték a később felfedezett keserűvizet, az inkább a Duna-menti langyos vizek gyógyhatására vonatkozhatott.

1862-ben Nagyigmánd község közlegelőjén kútásáskor  ivásra nem megfelelő vizet tártak fel és vizsgálatára  kérték Schmidthauer Antal (1816-1888) gyógyszerészt, a komáromi „Salvatorhoz” címzett gyógyszertár tulajdonosát, aki  keserűvíznek határozta meg és már a következő évben meg is kezdte  palackozását és értékesítését. A gyógyszertár eredetileg Észak-Komáromban a Jókai utca 3. sz. alatt működött, majd a jogutód, Schmidthauer Lajos új patikát épített a 9. sz. alatt, de a 20. század elején ismét tovább költözött a 11. sz. alá.  A palackozó legutolsó helye  Dél-Komáromban az Igmándi út 1. sz. alatt épült fel 1913-ban. A gyógyszertárat az ifjú Schmidthauer Lajos vezette tovább, de hamarosan foglalkozást változtatott és Steiner Miklós gyógyszerésznek adta el. A keserűvízről  már 1865-ben Verebély József orvos a bécsi orvosi lapban részletes ismertetést közöl és leírásából megtudjuk, hogy „a forrást Schmidthauer Antal kútnak képezte ki, amelyből a vizet palackokba merítette, és egyenként vagy ládákba csomagolva került  forgalomba. A víz a palackokban egészen tiszta, víztiszta, szín- és szagmentes. Íze enyhén sós-keserű, mint általában minden keserűvíz. A víz nem változik, nem üledékes, még akkor sem, ha az már sokáig állt és korábban a dugót már kihúzták. A kútban a víz 15 oC hőmérsékletű 26 oC külső hőmérséklet mellett”.

Igmándi keserűvíz ismertetés

Így indult el 1863-ban az Igmándi keserűvíz és hódította meg a 19. századi Magyarországot. Nem veszített fényéből a következő 120 év alatt sem, mert ugyanolyan kedvelt volt mint a kezdeti időben, de   mivel  a környezeti káros hatásokat már nem lehetett kivédeni, ezért kellett az 1980-as évek közepén befejezni termelését.

A környékre  más társaságot is vonzott a kedvező lehetőség keserűvíz feltárásra. Az egyik a tömörd-pusztai területen a Pannonhalmi Bencés Apátság, a másik a dél-budai Apenta-telepi Rt.  két területet is megvásárolt, de olyan jelentős eredményt egyik sem ért el, mint az Igmándi.

A földtani környezet és a keserűvíz jellege

A keserűvizű kutak Nagyigmánd községtől K-re, Nagyigmánd és Kocs község közös határa környékén, a Csicsói-ér mellett létesültek 120-130 m tengerszint feletti magasságban. A további kutatások a Libárdi-ér mellett folytatódtak, ahol 4 kutat telepítettek és végül a  család tulajdonát mintegy 42 kh földterület képezte az igmándi határban. Ezek  a vízfolyások jelentik a terület környezetének legmélyebb pontjait. A felszínen aránylag vékony, 0,5-1,0 m vastag holocén és kb. 2-4 m vastag pleisztocén, alattuk pedig minden valószínűség szerint már felső-pannóniai üledékek települnek. A negyedidőszaki lazább és a kötöttebb harmadidőszaki képződmények határán lassan szivárog a talajvíz és eközben oldatba kerülnek a pirit- és a dolomitszemcsék. Ez a folyamat vezet az állandóan megújuló keserűvíz képződéséhez. Itt is igazolva látjuk azt a megállapítást, amely szerint a keserűvíz képződésének számos feltétele mellett elengedhetetlen követelmény az alacsony térszín, mert csak ilyen környezetben lehetséges a lassú szivárgás és az oldódás. Ezt bizonyítják azok az édesvizű kutak is, amelyek a környéken valamivel magasabb térszínen létesültek.

A talajvíz nívója a 3-4 m mély kutakban csapadékos időszakban a felszínt is megközelítheti. A kutak háromféle kiképzésűek, éspedig betongyűrűvel, mészkőfalazattal és téglával kirakva. A fokozódó keserűvíz iránti igénnyel az ásott (aknás) kutak száma is növekedett az idők folyamán. 1928-ban már 24 kutat tartottak nyilván, később (a második világháború után) ez a szám a felére csökkent. 1974-ben a Vízkutató és Fúró Vállalat Talajmechanikai Osztálya próbaszivattyúzást és állagfelvételt végzett a kutakon, és az 1., 11. és 12. sz. kút kivételével 8 kutat üzemképes állapotba helyezett.

A víz minőségének alakulását a meteorológiai tényezőkön kívül (csapadékos vagy száraz időszak) a kutak állapota is nagymértékben befolyásolja, ezért lehet sok – látszólag ellentmondó – analízissel is találkozni.

Az első vegyelemzést a kút tulajdonosa végezte, majd Molnár János (1814-1885) gyógyszerész, aki akkor már számos magyarországi ásványvizet elemzett, ellenőrizte a vizsgálatot. A kimutatott csekély mennyiségű szabad szénsav alapján „szénsavas keserűvíznek minősítették. Később a 24 kútból vett vízminta vegyelemzése (1928) azt mutatta, hogy erről a területről lehet Európa legtöményebb keserűvizét kitermelni, hiszen az összes oldott anyag 25-119 g között változott. A magnézium-szulfátos víz 1 literében a kationok közül a magnézium (4,582 g), az anionok közül pedig a szulfát (28,560 g) dominál. Miután egy kútból a 40,1 g összes oldott anyagtartalmú vizet csak ritkán lehetett biztosítani, ezért palackozásra mindig több kút kevert vizét használták fel.

A keserűvíz kutatása

Hosszú ideig részletes földtani és hidrogeológiai vizsgálatot nem végeztek a telepen és környékén. Az első indítékot a 11/1961. sz. EüM-OVF utasítás adta meg, amely a távolabbi szennyeződés kizárása érdekében előírta a korábbi belső és külső mellett a hidrogeológiai védőövezet kialakítását. Az első védőterületi javaslatot 1906-ban Timkó Imre (1875-1940)  m. kir. geológus készítette, a következőt 1921-ben Papp Károly (1873-1963) egyetemi tanár állította össze.  Az 1960-as években a termelés és az értékesítés aránylag kevés volt (évente kb. félmillió palack), és az a téves nézet alakult ki az üzemelő részéről, hogy a telep kimerülőben van, mivel az akkor termelés alatt álló 1., 2. és 3. sz. kútban a keserűvíz koncentrációja az 1968. előtti években jelentősen csökkent.

Ekkor indult meg a telep részletes vizsgálata először geoelektromos  felvétellel, amely egyrészt a talajellenállás, másrészt a folyadék-ellenállás mérési adataiból következtetett a keserűvíz-feltárásra alkalmas terület kiterjedésére, a keserűvíz eloszlására és koncentrációjára. Ezt követte néhány kismélységű kutatófúrás, de a fúrásos kutatás csak akkor bontakozott ki igazán, amikor a telep üzemeltetését 1975-ben a Vízkutató és Fúró Vállalat (VIKUV) Gyógy- és Ásványvíz Üzeme átvette. Az 1976-ban elkészült kutatási terv alapján 1977-ben a VIKUV Geotechnikai Osztálya 20 kutatófúrást mélyített és eredményéről kőzettani és hidrogeológiai adatokat közölt. Ezt a vizsgálatot a Vízkémiai Osztály talajextraktum és vízelemzése egészítette ki. Anélkül, hogy az egyes vizsgálatokat részletesen ismertetnénk, összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy:

-       a telep kimerülése nem igazolódott,

-       gyógyvízbeszerzésre változatlanul legreményteljesebb a vizsgált  telep területe volt,  

                       az időszakos koncentráció-csökkenést elsősorban a kutak műszaki állapota befolyásolta, a földtani és  a hidrogeológiai okok csak mérsékelten jelentkeztek.

A kutatás eredményéből levont következtetést többek között a 2. sz. kúttól néhány méterre 1980-ban létesített 2/a. sz. kút adatai is igazolták. A kút környezetében ui. már korábban több kutatófúrás jelezte a kedvező koncentrációjú keserűvíz-feltárási lehetőséget, így nem volt meglepő, hogy az új kút kiképzése közben 60-70 ezer mg/l összes szilárd anyagtartalmat is mértek.

Orvosi vélemény a keserűvízről

Az első orvosi vélemények között szerepel az előzőekben már említett Verebély József orvos megállapítása (1865), majd ezt követően mind többen vizsgálják a keserűvíz gyógyhatását. A vegyelemzésben Hankó Vilmos (1854-1923) is részt vett és e megbízható elemzések alapján Kunszt János (1892-1960),  kiváló fővárosi fürdőorvos is igen behatóan foglalkozott e keserűvíz hatásmechanizmusával.

Számos orvosi kísérlet és vizsgálat bizonyította, hogy a keserűvizek gyógyhatását elsősorban szulfáttartalmuk szabja meg. A szulfát ui. a belekből nehezen szívódik fel, és a hashajtó hatás ennek mennyiségétől függ. Az optimális koncentráció – úgy tűnik – akkor a legkedvezőbb, ha az 3 g körül ingadozik. Az Igmándi keserűvíz 1 l-ében éppen a szükséges 3 g szulfát van jelen.

A nehezen felszívódó ionok által visszatartott folyadék a bélfalat végigöblíti, csökken a kóros bomlástermékek felszívódása. A rendellenes bakteriális tevékenység folytán keletkező gázok a közérzetet zavarják, a magas rekeszállás nehéz légzést, szívpanaszokat, nyomást, szorongásérzést idézhet elő. Az ilyen esetekben elrendelt keserűvizes ivókúra úgyszólván egy csapásra megszünteti a panaszokat.

Néhány orvos hígított keserűvíz kúraszerű fogyasztásakor a gyomorsav viselkedését is vizsgálta. Megállapították, hogy kúra közben a savértékek kifejezetten csökkentek, a gyomorégés már néhány nap múlva enyhült, a fájdalom megszűnt. Elmúlt a puffadás- és telítettségérzés.

Röntgenkontroll mellett is történt vizsgálat órás időközökben. Az átvilágítás azt mutatta, hogy a pép erősen felduzzadt, a bél egész terjedelmében kitelítődött. Az ürülés 2-4 óra múlva következett be. A vizsgálati eredmények azonosak voltak az ülő foglalkozást folytató és a fizikai munkát végző betegeknél.

Jó hatású a keserűvíz egyetlen adagja is, ha energikus hashajtásra van szükség. Ilyenkor egy adag 2-3 dl. Krónikus székrekedés esetében viszont napi 0,5 dl elég a hatás biztosítására.

A keserűvizek biztosítják a fájdalommentes székürítést végbél, aranyeres betegség esetén. Kívánatos a keserűvíz fogyasztása olyankor is, amikor a betegnek kerülnie kell az erőlködést, mint pl. magas vérnyomás, nagyobb sérv esetében. Adagja ilyenkor a napi 0,5 dl. A keserűvizet hidegen vagy kissé langyosítva éhgyomorra, étkezés előtt legalább 1 órával célszerű fogyasztani.

A korábbi években keveset beszéltünk – újabban azonban mind többet – az elhízásról, amely életünket megrövidítő, kóros állapot. Általában sok szó esik az alkoholizmus és a dohányzás ártalmairól, jóllehet a túltáplálkozás éppúgy veszélyes szenvedéllyé válhat. Statisztikai adatok bizonyítják, hogy az elhízott emberek között jóval gyakoribb a magas vérnyomás, a cukorbetegség, az érelmeszesedés, a szívinfarktus, mint a normális testsúlyúaknál. Ismerve a felsorolt betegségek veszélyeit, nem meglepő, hogy az elhízásnak többen esnek áldozatul, mint pl. a rákos megbetegedéseknek. Sokan az elhízást kizárólag kozmetikai-esztétikai problémának tekintik, ezért a beteg testsúlyának csökkentésére csak ritkán kap kezelést, vagy orvosi tanácsot. Azzal, hogy „ne egyen sokat”, még nem oldható meg a kérés. A hormonális zavarral magyarázható elhízások száma viszonylag csekély az egyéb előidéző okokhoz képest. Gyakran előfordul, hogy valaki anyagi lehetőségei, vagy munkahelyi adottságai miatt egyszerűen elkezd sokat enni. Ez előbb vagy utóbb feltétlenül elhízáshoz, az elhízás pedig anyagcsere, szív- és érrendszeri megbetegedéshez vezethet. A kiváltó tényezők sokrétűsége miatt az elhízás gyógykezelése is többféle lehet, de semmiképpen sem mindegy pl. hogy a gyomor-bélrendszer  működése lassú, vagy gyors. Ez befolyásolhatja ugyanis a tápanyagok megfelelő felhasználását. Amennyiben kizárólag a sok evésből származik az elhízás, úgy a leghatásosabb gyógyszer a keserűvizes kúra, amely igen rövid idő alatt látható eredményhez vezet.

A keserűvíz termelése és értékesítése

A kutakból kitermelt vizet lajtos kocsikban szállították a komáromi palackozóba  és itt a 2-3 köbméter űrtartalmú fakádakban összegyűjtött keserűvíz töltését végezték 0,7 és  0,5 literes palackba és utána címkézték. A palackozáshoz mindig új, Csehországból származó üveget, a  szállításhoz  pedig zsúppal töltött faládákat használtak. Az itteni palackozást 1962-ben megszüntette az akkori vállalat és ettől kezdve azt a budai telepen folytatták tovább. A többi keserűvízzel együtt egységesen 0,7 l-es palackokban töltötték A komáromi palackozó épületben az 1980-as években egy nyomdaipari üzem működött. 

Keserűvíz cimke az 1980-as évekből

A keserűvíz felfedezése és merítéssel történő palackozásával egyidőben Schmidthauer Antal a gyógyvízből kristályosított sót és pezsgőport (Seidlitzi-port) is előállított és „faszelencébe”  zárva, illetve papírdobozban került forgalomba. 

E három termékről kiadott német nyelvű ismertetés mindenképpen lendületet adott először a belföldi, majd a külföldi értékesítéshez. Ehhez természetesen az is hozzájárult, hogy már 1863-ban Komáromban palackozót üzemeltetett a tulajdonos, s tulajdonképpen ettől az évtől lehet számítani a keserűvíz forgalmazását. Ez az évszám szerepel egyébként nem csak a legutóbbi, hanem az egykori címkén is.

1926-ban az évi forgalom elérte az egymillió palackot és igen nagy volt a kivitel a Kárpát-medence többi országába. A második világháború után nagyon lassan indult meg a termelés és az értékesítés. 1951-ben mindössze 120 ezer palackot értékesítettek, majd 1954-től lassan emelkedni kezdett ez a mennyiség, végül is 1972-ben érte el az 1 millió 308 ezer palackot, majd ettől kezdve 1 millió körül maradt 1976-tal bezárólag. 1977-1980 között az 1 millió alá süllyedt termelést csak 1981-ben sikerült 1 millió 43 ezer palackra növelni az értékesítési lehetőségnek megfelelően.

Igmándi keserűvíz vizsgálat

A keserűvíz palackozása Komáromból   először a dél-budai Hunyadi-telepre került, azután   1979-től a korszerű Apenta palackozóhoz tartálykocsival szállították a keserűvizet. Palackozás után innen látták el az 1980-as évek közepéig az egész országot ezzel az értékes és igen keresett gyógyvízzel. A keserűvíz termelése a káros környezeti hatások következtében előbb átkerült a Tömörd-pusztai előfordulás helyére, de ott is hasonló problémák miatt meg kellett szüntetni és ezzel a 120 éves Igmándi keserűvíz eltűnt a gyógyvizek közül. Az 1978-ban közölt elemzés szerint az összes oldott szilárd alkotórész az Országos Közegészségügyi Intézet szerint 40,145 g, amelyből a magnézium 4,582, a szulfát  pedig 28,560 g-nak adódott.  

A keserűvíz múltjának felelevenítését tűzte ki célul a komáromi Klapka György Múzeum és 2000-ben kiállítást is rendezett, amelyet egy évig lehetett látogatni.

Dr. Dobos Irma

Euro- és gyémántdiplomás geológus

hidrogeológus

tud. történész

Irodalom

Csermely M. – Dobos I. 1982: Keserűvizeink és gyógyászati szerepük. – Balneológia, Rehabilitáció, Gyógyfürdőügy, 3/1. 9-24.

Dobos I. 1982: Gyógyító ásványvizek – Az Igmándi keserűvíz. – Vízkutatás,  5. 4-8.

Surányi E. 1989: Az Igmándi keserűvíz telepeinek története. – Vízkutatás, 1. 1-3.

Számadó Emese – Dr. Vértes L.2004: Az igmándi keserűvíz nyomában. – Balneológia,       Gyógyfürdőügy, Gyógyidegenforgalom, 23/1. 59-66.