A 90 éves  tiszajenői MIRA gyógyvíz

Dr. Dobos Irma

 

Összefoglalás

Az első világháború után az ország ásvány- és gyógyvizeinek legnagyobb részét elveszítette, ezért új vízbázis kialakításával, illetve a meglévők tovább fejlesztésével kellett a hiányt pótolni. Az első ilyen gyógyvíz lelőhely 1920 és 1922 között alakult ki  kútásás közben. Hankó Vilmos vegyvizsgálata és Liffa Aurél műegyetemi rk. tanár  földtani és vízföldtani vizsgálata alapján  1922-ben elkezdődött  a keserűvíz és a glaubersós víz palackozása és forgalmazása Tiszajenő (korábban Jászkarajenő) határában a gyógyvízzé nyilvánítás alapján és nem csak belföldön, hanem külföldön is  lehetett értékesíteni. A későbbi vizsgálatok bizonyították, hogy a keserűvíz is glaubersós víz jellegű, ezért 1968-ban további palackozása megszűnt és attól kezdve csak a kétféle (felnőtt és gyermek) glaubersós vizet forgalmazták.  Az államosítás után jelentős fejlődés indult meg és már az 1980-as években  évente közel 1,5 M 0,7 l-es palackot forgalmaztak. Több alkalommal a mindenkori  üzemeltető fúrásos és geofizikai kutatást végeztetett a felső 4 m-en belüli gyógyvízszivárgás megismerésére és a termelés növelésére. Neves orvosok vizsgálatai főként az epebántalmakra javasolták az ivókúrát glaubersós vízzel. 1991 óta  a magánosítás következtében   új  üzemeltető irányítja   a gyógyvíz- telepet. 

 

A gyógyvíztelep kialakulása

 

Az 1920-as évek elején az első új gyógyvíz-előfordulást  Jászkarajenő határában kútásás közben tárták fel. Az első 3 aknás kutat 1920 és 1922 között létesítette a terület tulajdonosa, özv. Vígh P. Pálné, illetve  örököse, a bérlő pedig a „Mira Gyógy- és Keserűvízforrás Rt.”volt.  Nem sokkal ezután a meglehetősen kezdetleges kivitelű negyedik kutat is kiképezték. A kutak átmérője 62-64 cm volt, a gyalult deszkaburkolat mintegy 60 cm-re emelkedett a felszín fölé, a szennyeződéstől a kutak körül kialakított kb. 25 cm magas töltés védte. Később díszes kivitelű kútházat is építettek.   A  keserű –  és a glaubersós víz kémiai összetételét és gyógyászati hatását  rövid időn belül tisztázták és  1922-ben már megindulhatott  a gyógyvíztermelés. A közigazgatásilag Jászkarajenőhöz, jelenleg Tiszajenőhöz tartozó MIRA-telep a községtől délkeletre, mintegy 6 km-re létesült. A palackozó tervezéséről és építéséről az épületet egykor díszítő emléktábla tanúskodott a legutolsó újjáépítésig. A gyógyvíz neve,  a MIRA,  a latin mirabile  csodálatos szóból származtatható.

Glauber-kutak, 1932

A palackozó első átépítését  1967-1969 között  a Gyógyáruértékesítő Vállalat végeztette, s ez alatt a palackozás a dél-budai Apenta telepen történt, az újabb korszerűsítést  a privatizációt követően,  1991 után  a gyöngyösi Élelmiszeripari és  Palackozástechnikai Zrt.  hajtotta végre. 

 

Földtani felépítés

 

A Duna- és a Tisza-völgy  sík és  a környezethez viszonyítva alacsony térszínű  terület több részén a morfológiai, a földtani és a vízföldtani feltételek magnézium- vagy nátrium-szulfátos víz  képződését biztosították. A folyószabályozás és a lecsapolás előtt ezek mindig vízzel borítottak voltak, és még ma is igen gyakran előfordul, hogy a talajvízszín megközelíti vagy eléri a felszínt. A szulfátos vizek képződését nem csak a felszíni, hanem a felszín alatti üledékek települési helyzete is meghatározza. Legbiztosabban kutatófúrásokkal mutathatók ki a teljesen lefolyástalan vagy közel zárt medencealakulat vagy –alakulat rendszerek. Vizsgált területünkön a többé-kevésbé összefüggő gyógyvízmezőt a végleges kutak kiképzése előtt 15 kismélységű fúrással tisztázták. Minden valószínűség szerint ennek tulajdonítható, hogy a palackozó épület is egy gyógyvíztermelésre alkalmatlan részre került, amelyet a geoelektromos vizsgálatok (1968) is bizonyítanak.

A földtani felépítés rendkívül egyszerű. A kialakított teleptől keletre a mocsarasodásra hajlamos lefolyástalan terület a Tisza árterületéhez tartozik, ahol a felszíni üledékek újholocén öntésképződményekből állnak és mintegy 1,5-2,0 km széles sávban követik a Tiszát. Nyugat felé a gyógyvíztelepen is óholocén szikes iszap csatlakozik az előbbi képződményekhez és a fiatal üledékek keretét  a Duna-Tisza köze jellegzetes felső-pleisztocén futóhomok és löszös képződményei képezik.

Kőzettanilag a holocén és a pleisztocén rétegek a mélység felé is rendkívül változatos kifejlődésűek. Helyenként az agyagos, másutt a homokos képződmények uralkodnak és mésztartalmuk 1,5 m-en belül általában 0-5% között alakul.

A kutatófúrások és a véglegesen kiképzett kutak adataiból Liffa Aurél a földtani  felépítésre jellemző rétegsort állított össze:

 

0,0    -  0,75 m sötétbarna szikes agyag

0,75  -  1,05 m mészkonkréciós agyag

1,05  -  1,35 m sárga, vöröses finomhomok

1,35  -  1,75 m sárga, gipsz- és limonitkristályokat tartalmazó agyag

1,75  -  2,75 m szürke gipsztartalmú agyag

2,75  -  3,75 m  limonit-foltos gipsztartalmú kék agya

 

Őslénytani vizsgálatok is bizonyították, hogy a 0,75 m vastag óholocén szikes agyag alatt pleisztocén képződmények következnek.

 

Vízföldtani megállapítások az első időszaktól

 

A gyógyvíztelep első földtani és vízföldtani vizsgálata Liffa Aurél nevéhez fűződik. Már 1923-ban a telep földtani és vízföldtani viszonyairól a Magyarhoni Földtani Társulat Hidrológiai Szakosztályán beszámolt és bemutatta a földtani és a védőterületi térképét is.  A telepen feltárt keserű-(magnézium-szulfátos) és glaubersós (nátrium-szulfátos) víz keletkezésének felvázolása során Szabó József(1857) elméletét követte. Eszerint az aránylag kis területen belül előforduló gyógyvizek a felszín alatt 2-4 m közötti mélységben szivárognak, s közben az agyag piritjét kénsavvá bontják, amely oldatba hozza a földpát- és a dolomit-szemcséket. Az utánpótlás részben közvetlenül a felszínre hulló csapadékvízből, részben a magasabb térszínről a telep felé szivárgó talajvízből származik.

Az első  kémiai vizsgálatokból úgy látszott,  hogy 3 m-en belül keserűvíz (magnézium-szulfátos) tárható fel, és a kutakban a  teljes leszívás után 3-4 nap alatt ismételten teljesen feltöltődik. A 4 m-es glaubersós vizű  (nátrium-szulfátos) kutakban viszont a szivárgás jóval gyorsabb, itt 1,5 nap is elegendő a visszatöltődéshez. Mindkét mélységű kút kiképzésekor a vízszín a felszín alatt 1,5 m-ben állt be bizonyítva, hogy azonos a víztároló, de különböző mélységből eltérő koncentrációjú és minőségű vizet  lehetett feltárni. 

Hankó Vilmos 1920 és1922 között  elemezte először a kétféle gyógyvizet és úgy találta, hogy a MIRA a környező országok legtöményebb glaubersós vize, mert pl. kétszerannyi benne az összes oldott anyag (18,8 g/l), mint a karlsbadiban vagy a marienbadiban.  Már ekkor felismerte, hogy a 4 m alatti rétegek a mélység növekedésével mind kisebb koncentrációjú vizet tárolnak. Ez a megállapítása egyértelműen behatárolta a kutak mélységét.

Vitathatatlan, hogy a 3 m-es kutakból a termelés indulásakor igen tömény (58,5 g/l összes oldott anyagtartalmú) gyógyvizet tártak fel, némelyik kút vegyi összetétele (nátrium 12,9 g/l, magnézium 3,4 g/l, szulfát 40,6 g/l), különösen a Hunyadi János budai keserűvízhez rendkívül hasonlított, ezért  ez is inkább glaubersós, mint magnézium-szulfátos keserűvíz. Sajnos ezt a tévedést még a jó nevű Országos Közegészségügyi Intézet is tovább vitte, pedig az új vegyelemzés eé%-ából kiolvasható volt a víz jellege.

A hígabb glaubersós vizet  gyermekek részére MIRA Baby néven kezdték palackozni. Hankó Vilmos elemzése szerint (1920-1922 között) a 11,6 g/l összes oldott anyagtartalomból a nátrium mennyisége 2,8 g/l (68,64  eé%), a magnézium 0,4 g/l (20,43  eé%), a szulfát pedig 6,1 g/l (7l,80  eé%)é  A vegyi összetétel alapján ez is kifejezetten glaubersós gyógyvíz.

A háromféle gyógyvíz bemutatása

 Hankó Vilmos vegyvizsgálatát figyelembe véve a Népjóléti  Minisztérium az 1318/1921. sz. a. engedélyezte a telepen feltárt szulfátos vizek  gyógyvízzé minősítését.

A földtani megismerés, de különösen a gyógyvíztermelés növelése miatt több alkalommal is újabb kutatófúrás mélyült, s néhányat kúttá is kiképeztek. Ilyen jellegű munka különösen az 1950-es évek, az államosítás  után történt, s azt még felszíni geofizikai mérésekkel is kiegészítették. 1964-ben és 1969-ben 3 édesvizű kút létesült 7,0 m mélységgel, 2,0, illetve 1 m átmérővel mészkővel és betongyűrűvel bélelve.  1984-ben 5 m hosszú galéria-rendszerű vízbeszerzéssel kísérleteztünk, amelyben egy 200 mm Ǿ-jű perforált  csövön keresztül a vízadó sárga agyagból szivárgó gyógyvíz  az 1 m Ǿ-jű kútban  gyűlt össze és azt  innen lehetett kitermelni.  

A következő védőterület kialakítására Cziráky József 1965-ben készített szakvéleményt, majd 1998-ban a Völgyesi Mérnökiroda Hidrogeológia Szolgáltató Kft. a telep védőidom kijelölésére készített véleménye alapján 2007-ben a vízügyi hatóság kiadta az engedélyt és megállapította a kitermelhető engedélyezett 1 745 m3/év vízmennyiséget. Ekkor a telepen  a 11, átlagosan 4 m mély kút a 3-4 m közötti agyagból nyerte a gyógyvizet.

 

Gyógyvíztermelés

 

A kedvező összetételű és főként epebántalmak megelőzésére és gyógyítására használt gyógyvíz iránt az igény gyorsan növekedett, és ennek kielégítésére 1922-ben már el is készült a Károly Andor műépítész által tervezett első palackozó  épület, rajta a tervező és az építő  nevét feltüntető táblával. A palackozáshoz gépi üzemelésű mosót és töltőt használtak, míg a savazás és a címkézés kézi erővel történt. A palackokat faládákban tárolták és szállították. 1926-ban 300 ezer palackot értékesítettek. Egy 25 palackos láda 1927 után kiszállítva 21 pengőbe, egy palack pedig 1,20 pengőbe került.

Kezdetleges palackozás

A telep kitűnően fel volt szerelve. Két szívógázmotorral, 2 dinamóval, saját villanyteleppel rendelkezett. Vezseny községgel 4,8 km hosszú kisnyomtávú iparvasút kötötte össze.

Az egyre növekvő igény új kutak telepítését is szükségessé tette. A 18 kh területen 1923-ban már 17, néhány évvel később pedig 18 kútból termelték a gyógyvizet. A telepet 1926-tól továbbra is  a ”MIRA  Gyógy- és Keserűvízforrás Rt.” bérelte.

Újabb kutakat  csak jóval az államosítás után 1958-1964 között létesítettek. 1964-ben az üzemeltető Gyógyárúértékesítő Vállalat 6 kutatófúrást mélyített a töltőüzem és a meglévő glauberkutak közelében. Ugyanakkor a „keserűvízű” kutak közelében három számozatlan kutat képeztek ki Papp Ferenc professzor tervei szerint. 1965-ben 7 keserűvizű, 12 glaubersós, 1 locsoló és egy édesvizű kút üzemelt a telepen.

Az 1922-ben épült palackozó 1967-re korszerűtlenné és életveszélyessé vált. Az egészségügyi és a vízügyi hatóság éppen ezért a teljes átépítését rendelte el és ez idő alatt a palackozást a budai Apenta-telepen oldották meg. A felújítás keretében új technológiát is kialakítottak, amely nem csak a gyógyvíz termelésére (zárt rendszerű csővezetéken tartályokba szállítva), hanem a palackozásra is vonatkozott. A szociális helyiségek kialakításával és a folyamatos hideg-melegvíz-ellátással pedig kulturált munkakörülményeket biztosított az üzemeltető a dolgozók részére. A keserűvíz kivonását 1968-ban kérte a termelő az Egészségügyi Minisztériumtól és  palackozásának megszűnése után már csak a G jelű (2., 5. és 7. számú) glaubersós vizű kutak termeltek   A 0,7 l-es palackot ugyancsak 1969-ben, a telep felújításával egy időben  vezették be.    

Az üzem felújítását a fokozott igény kielégítése is indokolta. Míg Tiszajenőn évente 200 ezer palackot tudtak tölteni, addig az igény 800 ezer, 1 millió palack volt. 1968-ban az Egészségügyi Minisztérium május 23-i levelében sürgette a koronazárásra való áttérést, amely a következő évben a 0,7 l-es palackozással egyidejűleg  meg is valósult. Változatlanul fennállt azonban a feltételezett vízhiány és ennek érdekében a Gyógyáruértékesítő Vállalat több lépcsőben kutatást tervezett az üzem területén.

A Vízgazdálkodási Kutató Intézet (VITUKI) megbízás alapján már 1968-ban geoelektromos talajellenállás mérést végzett és a kimutatott reménybeli területek nagyvonalakban megegyeztek a már feltárt és termelés alatt álló mezőkkel. Ennek nyomán 1971-ben 10 sekélymélységű feltáró fúrást telepített az üzemeltető, de néhány fúrás rétegsorán és a vízszintészlelésen kívül egyéb feljegyzést nem készítettek.

Nem vezetett eredményre a következő évben (1972) tervezett és kivitelezett 30 m mély kutatófúrás sem. A kőzetvizsgálatok alapján elvégzett 4 m alatti szintek rétegpróbái már csak nagyon gyenge szulfáttartalmú édesvíz jellegű vizet tártak fel. Időközben létesült egy 7 m mély ivóvizes kút is, de a 120 m-es kút bekapcsolása után ezt és a többi locsoló kutat üzemen kívül helyezték.

 A többször  felmerült gyógyvíz mennyiség növelésére a Vízkutató és Fúró Vállalat  Talajmechanikai Osztályának kivitelezésében 1973-ban ismételten több kutatófúrást telepítettek a telepen belül és azon kívül. A kutatás érdeme, hogy mind a glauberkutakról, mind a kutatófúrások vizének vegyi összetételéről igen jó áttekintést nyújtott. Ugyancsak a gyógyvíz mennyiség növelésére irányult még a vízelárasztásos kísérlet (1973), amelyről rövid időn belül kiderült, hogy nem alkalmas a gyógyvíz képződésének gyorsítására. A módszer nem vette figyelembe a számos földtani és hidrogeológiai tényező mellett döntő jelentőségű idő és út tényezőt, amely a kőzetalkotó ásványok lassú, de hatékony oldódásához szükséges. 

A palackok címkézése

Az új üzemeltető, a Vízkutató és Fúró Vállalat (VIKUV) Gyógy- és Ásványvíz Üzeme részére  1976-ban kimunkált kutatási terv (Dobos 1976) azután egyértelműen rámutatott a glaubersós víz minőségi romlásának okára és bebizonyította, hogy a gyógyvíztelep látszólagos kimerülése nem áll fenn. A koncentráció csökkenésének okát a több évtizede működő aknás kutak mélyülésében kerestük és bebizonyosodott,  hogy a kaviccsal borított kútfenék – a gyakori tisztítás, illetve kavics-csere  következtében  – lassan tovább mélyült. Ezzel utat engedtünk a kisebb koncentrációjú és nyomás alatti talajvíznek, amely a  jó minőségű gyógyvizet jelentős mértékben hígította.

A glaubersós vízképződés mechanizmusának nem ismerése alakított ki olyan helytelen feltételezést, amelynek alapján már nem csak a telep közvetlen környékén, hanem az ország egyéb részein is, így  a főváros környékén és Fertőrákos területén újabb lelőhelyek kutatása indult meg. A telepen kívüli terület feldolgozásához a Magyar Állami Földtani Intézet (MÁFI) szolnoki és csongrádi atlaszát használtuk fel és  a kutatófúrások anyagát földtani és vízkémiai szempontból értékeltük. A mintegy 6084 km2 és több mint 1200 fúrás átvizsgálása és négyféle térkép (nátrium, magnézium, szulfát és összes szilárd anyagtartalom) elkészítése és értékelése után kiderült, hogy a telep körzetében több helyen hasonló nátrium-szulfátos gyógyvíz jellegű víz tárható fel, mint Tiszajenőn. A víztípust a Than-féle egyenérték % alapján határoztuk meg és csak a 10 ezer mg/l-nél nagyobb összes szilárd anyagtartalmú vizet vettük figyelembe.

Kedvező vegyi összetételű vizet a vizsgált területen 8 helyen sikerült kimutatni, s ezek közül különösen kimagasló értékű a csongrádi talajvíz 21 551,0 mg/l összes oldott anyagtartalommal. Ezen kívül még Abonyban, Tiszaföldváron, Kétpón és Tiszatenyőn közel azonos összetételű glaubersós víz nyoma jelentkezett.  

A  kutatási tervből illetve a feltételezés bizonyításának igazolásából még az is kiderült, hogy a közel 1 millió palack termeléséhez a 3 működő kútból kitermelhető vízmennyiség elegendő, így sem újabb kutatásra, sem újabb kutak létesítésére nincs szükség. A termelés további fokozására természetesen megvolt a lehetőség a meglévő kutak eredeti állapotba helyezésével. Ezután megindult az üzem gépparkjának korszerűsítése is felkészülve a termelés és értékesítés további emelkedésére.

 

Orvosi véleményezés

 

Hankó Vilmos a nagy mennyiségű glaubersót tartalmazó gyógyvízről megállapította, hogy az „világviszonylatban is eddig egyedülálló, a hasonló ásványvizek között”. Dalmady Zoltán  is foglalkozott az újonnan feltárt gyógyvízzel, amelyről nagy elismeréssel nyilatkozott: „Jászkarajenőn a föld titokzatos vegyi műhelyében nem emberírta csodálatos recept szerint készült orvosság ömlik a földből, s ma már csak rajtunk orvosokon múlik, hogy az emberek millióinak szerezzen gyógyulást, egészséges, örömteljes, tartalmas életet.”

A klinikai vizsgálatok bizonyították, hogy a glaubersós gyógyvízzel mind a máj-, mind az epemegbetegedések megelőzésében és gyógyításában, mind az utókezelésekben jelentős eredményt értek el orvosaink. Megállapították, hogy az ivókúra folyamán fokozódik a májsejtek elválasztó tevékenysége. A klinikai megfigyelések szerint a gyógyvíz kedvezően befolyásolja a sárgaság megszüntetését is.

Gyakori betegség még az epehólyag és az epeutak hurutja és a kőképződésre való hajlam. Az ivókúra megindítja  az epehomok, kisebb kövek eltávolítását. Röntgenvizsgálattal  meg lehetett állapítani, hogy a gyógyvíz hatására az epehólyag megkisebbedik, az epe kiürül.

Az ivókúra ideje általában 4 hét. A 38-40o C-ra felmelegedett gyógyvízből naponta háromszor étkezés előtt kb. 1 órával 2 dl-t kortyonként, 4-5 perc alatt célszerű elfogyasztani. Az ivókúra ideje alatt kerülni kell a zsíros, fűszeres ételt és a szeszes ital fogyasztását. A kúrát évente kétszer ajánlatos megismételni, de mindenkor ki kell kérni az orvos véleményét és utasításai szerint kell a kúrát lefolytatni. 

A MIRA gyógyvíz jelentőségét bizonyítja, hogy olyan orvosok, mint Bókay János, Korányi Sándor és Dalmady Zoltán behatóan foglalkoztak a MIRA gyógyhatásának tanulmányozásával.  Frank Miklós, az  ORFI főorvosa kandidátusi értekezésében számolt be vizsgálati eredményeiről. A szulfátos vizek vizsgálata között foglalkozott a MIRA-val is újabb két kutató, amelyről az 1980-as években számoltak be. Megállapították,hogy a glaubersós víz megfelelő hígításban fokozza a bélfal Na+K függő ATP-áze aktivitását, tehát számítani lehet a transzport folyamatok gyorsulására.

 

Az értékesítésről röviden

 

A gyógyvíz termelésének kezdetén háromfélét (MIRA keserűt, glaubert és Babyt) forgalmaztak és együtt tartották nyilván. Tudjuk, hogy 1926-ban 300 ezer palackot, majd 1939-ben 200 ezer litert termeltek, ezután  fokozatosan emelkedett a termelt és értékesített gyógyvíz mennyisége. Az 1949-ben államosított telepről már megbízható termelési és értékesítési adatot közölt a következő években a mindenkori üzem kezelője. A  Gyógyvíztermelő  Nemzeti Vállalatot felváltotta 1951-ben a Gyógyvíztermelő és Értékesítő Vállalat, majd  a  Gyógyáruértékesítő  Vállalathoz került 1963-ban és  1975-től pedig a Vízkutató és Fúró Vállalat (VIKUV) Gyógy- és Ásványvíz Üzeme kezelte, amely különösen sokat tett a telep fejlesztése érdekében. Tudjuk, hogy  1955-ben már 450, 1960-ban 900 ezer, 1962-ben 1 millió és 1964-ben 1 millió 300 ezer litert értékesítettek. A MIRA keserűből  utoljára 1968-ban  292 175 palackot termeltek.  Az 1970-es években, így 1976-ban 1, 000. 271  0,7 l-es palackkal kiemelkedő mennyiséget ért el az üzemeltető. Az 1979. évi mélypont (1,000.057 ) után az 1980-as években ismét enyhe fellendülés mutatkozott, 1985-ben már 1,000.327 ezer palackot, de 1989-ben pedig már csak 899 ezret értékesítettek. A tiszajenői telep felszámolásáról 1990-ben megindította ugyan a Vízkutató és Fúró Vállalat az intézkedését azzal, hogy a palackozást másik üzemrész végezné, mivel az telep kapacitása nem volt kihasználva.    Miután az 1991-ben  a korábbi üzemelőt, a Vízkutató és Fúró Vállalat Gyógy- és Ásványvíz Üzemet privatizáció után a gyöngyösi Élelmiszeripari és Palackozástechnikai Kft. majd Zrt. követte,  a termelés és az értékesítés tovább folytatódott. A jelenlegi termelésről tudjuk, hogy a MIRA-telepen óránként 3000 palackot tud tölteni a működő gépsor.

Már az 1920-as években a belföldi igény kielégítésén kívül sikerült Angliába, Franciaországba és Dél-Amerikába is exportálni gyógyvizet. 1990-ig az üzem külön tartotta nyilván a tőkés és a szocialista országokba menő exportot. Glaubersós vizet főként Ausztriába szállítottak  és az utolsó kimutatás szerint a VIKUV még 1987-ben, feltehetően utoljára exportált ebből a gyógyvízből. 

 

Irodalom

Dobos I. 1976:  A „MIRA” gyógyvíztelep kutatási terve. Kézirat. Bp.

Dobos I. 1977: Eredményes kutatás a MIRA gyógyvíztelepen.—Vízkutatás, 6. 4-5.

Dobos I. 1981a: A MIRA  gyógyvíz. – Vízkutatás, 4. 12-15.

Dobos I. 1981b: A MIRA gyógyvíztelep kialakulása. – Hidrológiai Tájékoztató, 4. 39-40.

Dobos I. 2002: A tiszajenői glaubersós MIRA gyógyvíz kutatása. – Kézirat. Budapest.

Kunszt J. 1928: A mai Magyarország ásványvizei, fürdői és üdülőtelepei. Budapest.

Liffa A. 1923: A jászkarajenői „MIRA” keserű vizű forrás hidrogeológiai ismertetése. – Hidrológiai Közlöny, 3, 50-58.

Richter A. – V. Tichy M – Dobos I. 1986: A hipertoniás szulfátos vizek hatása a bélfal enzimatikus aktivitására. I. rész. – Balneológia-Rehabilitáció-Gyógyfürdőügy, 7/3. 167-175.

Richter A. – V. Tichy M. – Dobos I. 1986:  A hipertoniás szulfátos vizek hatása a bélfal enzimatikus aktivitására. II. rész. Az ivókúra hatásának vizsgálati eredményei. – Balneológia – Rehabilitáció – Gyógyfürdőügy, 7/4. 247/253.

                                                                                                                                      Szerző: Dr. Dobos Irma

Gyémánt és Eurodiplomás geológus